Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az új élet (fanfiction) 11

2012.11.03
Mikor végre oda értem a barlang bejáratához Sasori fogadott.
-          Hát tudod Saku miután elmentél egy fél órával megtámadtak minket konohai ninják Gaarát meg téged követeltek, de mivel nem kaptak harcba bonyolódtunk velük ugyan nem tudták, hogy itt a búvóhelyünk, de annyit tomboltak, hogy több helyen beomlott és hát gyakorlatilag Te és Gaara szobája beomlott lakhatatlan. Ezért az Uchiha tesók most ideiglenesen egy szobába laknak te meg Gaarával, Itachi szobájába. –láttam, rajta hogy várja, hogy mit mondok, hogy esetleg kiakadjak, erre én.
-          Oké rendben csak megpróbálok pár ruhadarabot kimenteni a romok közül. –mondtam nyugodtan.
-          Segítsek?
-          Nem kell, elboldogulok, de azért kedves tőled.
-          Rendben, de vigyázz magadra
És már csak legyintettem, hogy okés elindultam a búvóhely belsejébe már az ajtók mellett sétáltam mikor meghallottam egy hangos, idegesítő, vinnyogó nevetést. Hát persze, hogy Konan.
-          Most megkaptad a büntetésed, azért mert lekezeltetek a drágalátos barátaiddal. –mondta Konan vinnyogó hangján.
-          Bocs, de nem érek rá arra, hogy megint féltékenységi jelenetet rendezz. – és sétáltam tovább.
Mikor végre oda értem a folyosó végére ahol a két szoba volt elámultam eléggé romba dőlt. Lassan és óvatosan kinyitottam a maradék ajtót. Minden iszonyatosan összevissza volt olyan volt mintha egy hurrikán söpört volna végig. Rögtön a kisasztalomhoz siettem, amin két fontos dolog volt egy kis bekeretezett kép a szüleimről és egy pár centis üveg maci, aminek a fülén az volt, hogy „I love you” ezt még a tokiói pasimtól, Hirokitól kaptam mielőtt megmentett az élete árán. Zokogásban törtem ki mind a kép mind az én kis üvegmacim darabokban hevert a földön. Ezt nem hiszem el minden, ami tartotta benne a lelket elveszett az utolsó kézen fogható emlék Hirokiról, ennyi én nem akarok élni, öljenek meg, itassanak, velem mérget nekem mindegy csak ne kelljen, többé élnem fenn találkozunk Hiroki úgy hiányzol. Ekkor még jobban elkezdtem sírni a kezemben levő kis üvegdarabkákkal még kiolvasható volt az „I love you” felirat. És ebben a pillanatban nyílt az ajtó és Gaara lépett be. Könnyeden felemelt és kivitt a romhalmaz szobámból át Itachi szobájába én nem ellenkeztem hisz most már nincs mit vesztenem mikor beértünk a szobába ő lerakott az ágyra.
-          Mi történt? Mi a baj? –kérdezte kedvesen.
-          Összetört… összetörtek. –motyogtam.
-          Mi tört össze? –kérdezte értetlenül.
-          Az utolsó emlékeim.  –zokogtam még hangosabban. Erre már nem kérdezett vissza, mert tudta milyen elveszteni valakit, valamit.
Leült mellém és megölelt és közben gyengéden simogatta a hátam. Ugyan még mindig nagyon fájt, de jó volt, hogy támaszkodhatom valakire. De még is csak kitört rajtam a fájdalom akár mennyire is küzdöttem végül megint elkezdtem sírni hiába tudtam, hogy ezen nem lehet változtatni nem tudtam elfogadni. De végül Gaara törte meg a sírás hangját.
-          Ha eltört nem lehetne megragasztani? –kérdezte kedvesen.
-          De honnan lenne ragasztóm? –motyogtam.
-          Ha akarod, körbekérdezhetem a többieket.
-          Köszönöm, azzal sokat segítenél. –és egy puszit nyomtam az arcára.
Ekkor kisétált és becsukta az ajtót.
Na, ezt megcsináltam hol találhatnék ragasztót itt? Ez egy búvóhely gondolkodj Gaara ki olyan, hogy mindig van nála minden. Meg van Itachi. Oda mentem és elkezdtem kopogni majd kinyitottam az ajtót.
-          Szia, véletlenül nincs ragasztód?
-          Mit kell összeragasztani?
-          Elméletileg valami üveget.
-          Hogy-hogy nem biztos?
-          Mert nem nekem kell.
-          Hanem?
-          Sakunak.
-          De akkor miért nem ő jött.
-          Mert kiborult azon, hogy összetört csak ezt mondogatta, de mikor megkérdeztem mit akkor azt mondta, hogy az utolsó kézen fogható emlékei.  Ebből asszociáltam arra, hogy üveg mi tudna összetörni egy robbanás során?
-          Rendben akkor tessék, ezzel könnyeden össze tudja ragasztani, de tudod, mit inkább beviszem, neki én hisz én legalább tudok neki segíteni. –mondta szemrehányóan.
Hát akkor nézünk vissza Sakuhoz:
-          Bemehetek, hoztam ragasztót.
-          Akkor, igen.
-          Ne segítsek? –kérdezte kedvesen Ita.
-          Nem kell, és megkérhetlek, valamire szólj a többieknek, hogy Gaarán kívül senki ne jöjjön be és Gaarának is, csak azért mert ő is ebben a szobában lakik, amúgy kirúgnám őt is innen, nincs túl jó hangulatom.
-          Hol az a Saku, akit én ismerek?
-          Megszűnt innentől már csak én vagyok a romhalmaza. Az érzéktelen picsa, ahogy az öcséd mondaná, ja hupsz szerinte alapjában ilyen vok. Aki mindent eltűr és próbál kedves maradni és megbocsájtó hát igen totálisan elmondtam azt a lányt, aki Tokióban voltam nem is csoda hisz ott minden megváltozott.
-          Hát akkor fordítsd vissza.
-          A halált vissza lehet fordítani? Nem is tudtam.
-          Miért akarnád visszafordítani a halált Saku?
-          Semmi közöd nincs hozzá!
-          De van, az, hogy próbálok segíteni neked, de te nem, hagyod.
-          Mert nem akarok egyszer úgy ébredni, ha elveszítelek vagy bárkit elveszítek, hogy csak egy iciripiciri kis emlékem van róla és fáj, ha visszagondolok rá. Azóta nem hagyom, hogy közel kerüljenek hozzám az emberek, mert félek, hogy mi lesz, ha meghalnak valami balesetben vagy betegségben, vagy bármiben, nem akarok ismét szenvedni pont ezért próbálok távolságtartó lenni, de ti nem hagyjátok. Inkább pont, hogy próbáltok az életembe befurakodni, mint azok az élősködök, csak ti nem mindig rosszat akartok, hanem valamikor jót. De egy olyan lány, mint én már nem képes különbséget tenni olyan dolgok között ki akar jó és ki rosszat. Egyet tudok, akit Tokióban közel engedtem magamhoz ő meghalt miattam engem mentett meg ő jó volt, sőt túl jó. Ő volt a nagy ő –m, de elvesztettem el tudod képzelni mit éreztem. Már az esküvőnket tervezgettük, ő volt mindenem. Neki bármikor szólhattam bármi miatt, de elveszett vége nincs tovább. 5 éves korom óta ismertem akkoriban még csak barátok voltunk akkor költöztünk Tokióba, de ő rá már akkor is számíthattam nem hagyta, hogy bántsanak az olyan emberek, mint Ino mindig kimondta a véleményét, de meghalt. –ekkor nem bírtam tovább és megint elkezdtem sírni, de ez más volt, mint az eddigiek itt a múlt és a jelen gondjai keveredtek.
-          Nyugodj meg minden rendbe fog jönni, még ha nem is rögtön. Ja és szerintem itt Konanon kívül mindenkiben megbízhatsz. Tudom, most az gondolod elveszett a világ és nincs benne fény csak sötétség, de tévedsz, mindig van, fény csak meg kell találnod. De ahhoz hogy meg találd a ki utat a sötétből hinned és akarnod is kell, hogy ki tudsz jutni. Na, mutasd, mit kell, összeragasztani abban jobb vagyok, mint vigasztalásban. –mondta Ita.
-          Szerintem mindkettőből jó, vagy és köszi hogy segíteni akarsz, de ez inkább magam rakom össze, mert itt kezdődik a kiutam kezdete.
-          Rendben. Akkor magadra hagyjalak? –kérdezte kedvesen.
-          Azt megköszönnöm.
És ezzel ki is ment ajtócsukódással neki is láttam a munkának már úgy éreztem, ha össze tudom rakni ezt utána, beledobom a tóba, hogy ne tudjam többé eltörni, és így ha kimegyek majd a tóhoz ez fog eszembe jutni. Nem is rossz egy béna sírós lánytól. Na, ideje neki állni. órákon keresztül ragasztgattam össze a kisebbnél kisebb darabokat mikor végre megvolt a maci feje, de itt még nem volt vége. Még újabb órák teltek el mikorra kész lett, ugyan nem szebb, mint újkorában, de nem is borzalmas. Megvártam, míg megszárad a ragasztó majd óvatosan zsebembe csúsztattam. De mielőtt neki vágtam volna, a tó felöli útnak bekopogtam Itáéhoz.
-          Köszönöm szépen. –mondtam, majd visszaadtam a ragasztót és szorosan magamhoz öleltem.
-          Szívesen. –és viszonozta az ölelés ekkor egy hatalmas tüsszentést hallok a hátam mögül és észreveszem, hogy hupszika ott ül a másik ágyon Sasuke, nyilván most semmit nem ért hisz nem tud semmit asszem. Na mind1.
-          Bocsi, de most ki megyek egy kicsit sétálni. Sziasztok. –mondom nekik és kilépek a szobából.
-          Szia!!! –mondják egyszerre.
-          Ohh jól van a síros lány?? –kérdezte lenézően Konan.
-          Piszkálni próbálsz, de nem megy?? –mondtam és egy akkorát behúztam neki, hogy szerintem holnapra lesz egy szép kis monoklija a szeme alatt. Az én kis akcióm után már nem pofázott hála az égnek.
Végre elindulhattam az én tavam felé. Sétáltam óráknak tűnő perceket mire odaértem, kivettem a zsebemből az üvegmacit majd egy erőteljes mozdulattal a vízbe hajítottam.  Egyre csak néztem a tavat és gondolkodtam, mit is akarhat tőlem a sors. Vagy egyáltalán van-e sorsom vagy már erre sem vagyok érdemes és csak vergődöm az életemmel. Ekkor meg kellett szakítanom gondolkodásomat mivel lépteket hallottam.
-          Jó kis hely arra, hogy elbújj, a világ elöl vagy csak simám a többiek elöl, de nem értelek miért és mitől félsz vagy tartasz magadtól távol? –kérdezte Gaara.
-          Mert… mert attól félek, egyszer csak elveszítem azt, aki szeret és azt, akit én is szeretek.
-          Tudom, miről beszélsz.
-          Nem, nem tudod az egy, hogy dobott Ayame, de én nem a szakításon értem az elvesztést.
-          Én se előtte mármint Ayame előtt volt egy barátnőm, Machuri akivel 3 évig jártunk, de megölték párhéttel a harmadik évfordulónk után, egy világ tört össze bennem aztán a szenvedéstől nem láttam tisztán és belementem, hogy Ayaméval járjak, nagy hiba volt. Amúgy Sasuke is pont ebbe a hibába esett mikor kórházba kerültél össze roppant ezért ment bele, hogy járjanak Inoval pedig legszívesebben megcsókolt volna mikor felébredtél.
-          Na, azt kétlem és itt a tökéletes példa bíztam Sasuban és mi lett a vége? Az hogy csalódtam.
-          Megértelek, de ki mondta, hogy Sasuban bízz?  Te magad, ez mutatja, hogy te bízni akarsz, az emberekben csak valahol megbotlik a terved. DE ha már másban nem bízhatsz, legalább bennem bízz meg. Tudod, hogy én mindig melletted maradok, hisz a homok nem hagyja, hogy megsérüljek.
-          Ebben van némi igazság, de ha annyiszor bíznák egy fiúban ahányszor ezt mondták, akkor már rég öngyilkos lettem volna.
-          Én nem azt mondtam, hogy bízz feltétel nélkül bennem csak azt, hogy próbáld meg.
Erre már nem válaszoltam kifeküdtem a tó partjára és csak néztem a csillagokat észre sem véve, hogy a vörös hajú hercegem ott fekszik mellettem, a csillagok elbűvöltek és elálmosítottak.
Sokáig feküdtem Sakura mellett, fél szemmel mindig rá néztem és egy idő után azt vettem rajta észre, hogy levegő vétele egyre nyugodtabb eddig ökölbe szorult keze ellazult. Elaludt. Most nem a homok segítségével vittem. Felkaptam kezembe és már is vittem olyan könnyű volt, mint egy pehely és olyan nyugodt, mint egy ma született bárány, illata meg olyan volt, mint a cseresznye virágé. Mire vissza értünk a rejtekhelyre már óra lassan éjfélt ütött, érdekes ennyire nem hiányoztunk senkinek tettem fel a kérdést magamban. Mivel most egy szobában voltunk óvatosan kinyitottam az ajtót. De furcsa látvány fogadott szinte ki ugrott a szívem.

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.